PEPE története :

2009.December 29.én  elszökött Pécs-Szabolcsfalúból a 4.éves Pepe névre hallgató tacsi keverék kutyusunk, aki mellett a 3.éves iker gyermekeim nőttek fel. Nagyon megdöbbentette az egész családot az elszökése hiszen még soha sem csinált ilyet. Aki ismer minket azok tudják hogy  kutya barát család vagyunk és megviselt minket az eltűnése. Az első dolgom az volt hogy értesítettem és küldjek egy fényképet a Misina Állatmenhelynek. Aztán plakátoztunk, szórólapoztunk, internetre feltettem a fényképét, újságban kerestettük. Ez utóbbi megjelenésekor sok telefont kaptunk, de sajnos téves volt. Volt olyan is aki ajándékozott volna kiskutyát a gyerekeinknek, de még túl friss volt a fájdalmunk, hogy új kutyusunk legyen, és még a Pepénkről sem mondtunk le. Ezúton is köszönjük szépen nekik.

Aztán felkerestem a vidéki menhelyeket is, pécsi állatorvosi rendelőket ahol szintén kirakták a fényképét. Sokat mentem a nagy hidegben, hóesésbe fényképpel a kezembe és jártam a környéket, hogy hátha rátalálok, de sajnos senki nem látta. Sajnos nagyon sok helyen a plakátjainkat is leszedték, de mi újból ahová lehetett kitettük. Nem adtuk fel, bíztunk benne hogy vissza kapjuk a kis csavargónkat. Egyszer kaptam egy telefont egy hölgytől aki azt mondta hogy megfogta a Pepét, és hogy próbálja tartani amíg nem érek oda. Édesapámmal rohantunk. Sajnos, nem a Pepe volt. Amikor hazaértem a kislányom ezzel várt: anya haza hoztad a Pepét? Hát majd a szívem szakadt meg. Számtalan kérdést kaptunk a gyerekeinktől, hogy mért ment el a Pepe, mikor jön haza, mit eszik, biztos fázik a nagy hidegben. Sajnos nehéz és megválaszolatlan kérdések voltak. Nagyon szerették Ők is a Pepét. A családhoz tartozott, lábunk alatt volt mindig, sosem volt egyedül. Ezért is volt nehéz elviselni az eltűnését, sok mindenről Ö jutott az eszünkbe.

Teltek a hetek, hónapok és a Pepénkről semmi hír. Több mint 2.hónapi eltűnése után amikor még mindig nagyon hiányzott arra gondoltam, hogy új szerető gazdira lelt és jó helyen van. Beletörődtem abba, hogy nem csavarog hiszen senki nem látta. Aztán egy nap, csoda történt.
2010. Ápilis 01. Délelőtt egy hölgy telefonált Kozármislenyből, hogy napok óta itt van a kutyusunk és hogy a lakók etetik, de nagyon fél és nem tudják megfogni. Többször is rákérdeztem, hogy biztosak-e benne hogy a Pepe az mert már sok kudarc ért minket. Az volt a válasz, hogy a plakát alapján 100%, hogy a Pepe. Nagyon örültem, de féltem is, hogy mégsem a kisszökevényünk lesz. Délután elindultunk a gyerekekkel, hogy haza hozzuk a Pepénket. Vittünk fényképet róla és akinek megmutattuk az utcában azt  mondták hogy itt látták ezt a kutyust. Nagyon örültünk. Aztán elmentünk az ottani állateledel boltba hogy megkérdezzük, hogy tényleg etette-e a Pepénket, és tényleg. Már csak az volt a kérdés, hogy akkor merre keressük. Az ottani állatorvos segített kideríteni, hogy egy hölgy megszerette volna fogni a Pepét, de nem tudta és kedden kihívta a gyepmestert, aki elvitte a Misina Állatmenhelyre. Nagyon izgatottan elindultunk a Menhelyre. Csak nem értettük, hogyha tényleg a Pepénk van ott, akkor miért nem értesített minket a Menhely, hiszen tudják, hogy keressük a kutyusunkat. Felkerestünk egy telepvezetőt, Hajnit. Aki nagyon segítőkész volt és  rögtön megismerte a fényképét a Pepének, de annak még utána kellett néznie, hogyha a Pepe van náluk akkor hol. És megtaláltuk. És a Pepénk volt. Rögtön megismert és nyüszített és össze vissza ugrált. Elmondhatatlan jó érzés volt újra látni a kutyusunkat és megnyugvás hogy nincs semmi baja. Megkérdeztük, hogy miért nem szóltak arról, hogy náluk van 2.napja a Pepe, akkor azt mondták, hogy azért mert már nincs a falitáblán a fényképe mivel hosszú idő telt el az eltűnése óta. De velünk és a kutyusunkkal csoda történt!
Sajnos, nem vihettük aznap haza, csak másnap. Szegény gyerekeim, akik akkor még nem láthatták a Pepénket nem értették hogy most mért nem visszük haza. De egész úton haza felé azt mondogatták, hogy megvan az édes Pepikénk. Jó érzés volt.
Csak az bántott, hogy nem értheti a kutyusunk, hogy miért hagytam cserbe miért hagytam ott. Ez egy kicsit fájt, de örültem hogy nem sokára velünk lesz. Így is volt. Reggel ahogy lehetett mentünk érte. Borzasztóan örült és csaholt. A Menhelyes hölgy a Hajni azt mondta hogy Ö most mesél. Hát egész úton hazáig mesélt. :)
Nagyon örültek a gyerekek és az egész család, mindenki sírt a boldogságtól. A Pepénk is tudta, hogy végre hosszú idő után otthon van. Az első dolgunk, hogy alaposan megfürdettük, aztán megetettük és azóta is folyamatosan játszunk vele és szeretgetjük. Aztán a következő dolgom az volt, hogy felhívjam a hölgyet, aki Kozármislenyből hívott, hogy elmondjam neki, hogy neki köszönhetően újból velünk van a Pepe, nehéz volt neki köszönetet mondani, mert elcsuklott a hangom, de remélem érzi, hogy milyen jó dolgot tett velünk és a kutyusunkkal.
Az utcánkban egy kis „hős” lett, mindenki örült neki, hogy előkerült, mert sokat tettünk érte hogy ez így legyen.
Azóta is rejtély, hogy merre járt a kis csavargónk, nagy területet bejárt hidegben, hóban, esőben éhezve egyedül. Nem tudjuk, hogy Ő most mit érez, mi zajlik benne, de próbálunk neki azzal  segíteni, hogy sokat vagyunk vele.
Sajnos nagyon sok kutyus és gazdija van ebben a helyzetben mint mi, nekünk szeretném üzenni, hogy nem szabad feladni, és bármennyire is bosszantó az hogy leszedik a plakátokat, újból és újból ki kell tenni, hiszen van értelme.
És szeretnék köszönetet mondani a kozármislenyi hölgynek, az ottani lakóknak, hogy etették, és a gyepmesternek, aki befogta. És végül a Misina Állatmenhelynek. Köszönjük, hogy nekik köszönhetően visszatalált szerető szívű gazdáihoz a kis CSAVARGÓ.

Stettner Jánosné és családja

Gratulálunk a család kitartásához és szeretetéhez!

Örülünk, hogy segíthettünk Mi is! Ha másnak is tudunk segíteni, hívjanak bátran! Kedvenceink megérdemlik!

Baranyadog- Feltétlen állatszeretet!

vissza